VARGA TAMÁS: IDŐSZÁMÍTÁSOM UTÁN
B32 Galéria és Kultúrtér
1111 Budapest
Bartók Béla út 32.
2019. november 13. –
2019. december 6.
Megnyitó:
Megnyitja:
©
Varga Tamás

„Az idő nekem is egy irányban halad, egyre fontosabbá válik… A fotográfia saját időm motorja, vele kelek és fekszem, támpont a tájékozódásban, jó útitárs.

Az időmből kiragadtam 1 évet. 1 év, 3 kiállítás; lesznek, megtörténnek és elmúlnak, a tematika szempontjából a saját időszámításomat használom. A saját időszámításom kezdete 2010. Ekkor készült az első, még nehezen kivehető nedves kollódiumos lemezem.”

Varga Tamás

2019 áprilisában Varga Tamás  Időszámításom előtt című tárlatán, korábbi, fiókban tartott  Sűrítés (2009) és  Jakes (2008) sorozatait mutatta be. Jelenlegi, Időszámításom után című kiállításán válogatás látható a 2010 után, nedves kollódiumos eljárással és zselatinos száraz üveglemezre készült képeiből. A felvételek zömében egyedüli példányok, hagyományos módon nem sokszorosíthatóak, mindegyik magán viseli alkotója jellegzetes „keze nyomát”. A kiállítás egyben Varga Tamás Silver című fotográfiai albumának hivatalos bemutatója is.